Gyász és naplóírás
Halottak napja és Mindenszentek alkalmából egy gyászkísérést osztok meg. Egy kamaszfiú keresett fel egyéni tanácsadáson, a nagymamája elhunyt, és a gyász fájdalmában szeretett volna segítséget. A könnyein át olyan tisztán beszélt a nagyanyjáról, hogy szinte láttam magam előtt jóságos alakját, ahogy kötött kardigánjában tesz-vesz, tálalja a vasárnapi ebédet, mosolyog, kérdez. A fiú elmondta, hogy a mama volt az ő bizalmasa, iskola után hazafelé tartva az volt a buszon a program, hogy felhívta a nagyit, és elmesélte a nap fontosabb történéseit, megosztotta az őt ért hatásokat, beszélgettek.
A gyász segítéséhez leginkább csak teret kell adni, hogy a gyászoló ventilláljon az érzéseiről, az emlékeit szavakba öntse, és a gyász fázisait végigjárva eljusson az elfogadásig.
A fiú, amikor eljött hozzám, már saját ötlete nyomán rendszeresen alkalmazta az aktív irodalomterápiát, azaz naplót vezetett, a nagymamáját megszólítva írt "neki" minden este az érzéseiről, élményeiről, ilyen módon "beszélgetett" vele. A találkozásainkkor pedig részletesen beszámolt arról, milyen érzelmi hullámzáson ment keresztül az elmúlt héten, hol tart a gyászfolyamatban. Sokat sírt, aminek teret hagytam, kínáltam zsebkendővel, és biztattam, hogy adja ki az érzéseit, mert a könnyek segítenek a fájdalom megélésében, és megkönnyebbülést hoznak.
Figyeltem rá, együttéreztem vele, és tiszteltem a bátorságáért, amiért tizenévesen így vállalja az érzéseit, és ennyire önreflektíven dolgozik magán. Az a végtelen szeretet, amit a mama iránt érzett, segített nekem is, hogy tudatosabban viszonyuljak a saját nagymamámhoz, aki egyre rosszabb egészségi állapotban volt. Míg a gyászoló fiúval tartott a folyamat, beköszöntött a pandémia, online beszélgettünk, miközben a másik szobában az én nagyanyám ült a kerekesszékében, és a demencia ködében alig szűrődött át valami neki a televízióban nézett Borbás Marcsi műsorból, amit régen úgy szeretett nézni.
Minden online beszélgetés után még nagyobb szeretettel mentem át a nappaliba a saját nagymamához, akiről egy hónapig gondoskodtam, míg otthonba nem került.
A fiú jobban lett, teret tudott nyitni annak, hogy az édesanyjával is beszélgessen őszintén a közös fájdalomról, és ahogy teltek a füzetek a naplóbejegyzésekkel, a beszélgetéseink egy idő után feleslegessé váltak, és az elfogadás fázisába érve nyugodtan engedtem el a fiú kezét.
Fél év múlva meghalt az én nagyanyám is. A gyász időszakában gyakran eszembe jutott ez a fiú, aki tudtán kívül sokat segített nekem a saját gyászfolyamatomban.
Nyugodjanak békében szeretett halottaink.
Székely Zsuzsanna művészetterapeuta
Egyéni tanácsadásra jelentkezhetnek felnőttek és 15 év feletti fiatalok: https://www.belsolepes.hu/tanacsadas
A fotó illusztráció. Forrás: Diana Agapova