A szülőkről való leválás serdülőkorban

Sok éve dolgozom kamaszokkal és szüleikkel, és viszonylag gyakori probléma, hogy a kamaszt nem engedik leválni. Ez a jelenség a művészetterápia során is megjelenik, akár egyéni tanácsadáson, akár csoportokon.

A serdülőkor egy nagyon nehéz átmeneti időszak a gyermekkor és a felnőttkor között. Erikson nevéhez kötődik, hogy ebben az életszakaszban fejlődési krízisen megy át az ember, és ezt identitáskrízisnek nevezi. Ilyenkor keresi a választ a fiatal a "Ki vagyok én?" kérdésre. Jó esetben ilyenkor találja meg a helyét a világban, pályát, párt választ, elköteleződik elvek, világnézetek mellett, azaz kialakul az identitása. Mindez úgy, hogy kísérletezik, kipróbál dolgokat, egyszer ilyen, másszor olyan, nehéz kiigazodni rajta. Ez a szerepkísérletek ideje. Természetesen ezt csak úgy lehet, hogy a kamasz lázad a szülei ellen, megkérdőjelezi az ő elveiket, életvitelüket, gondolkodásmódjukat, és a szülői mintától eltávolodva próbál ki helyzeteket. Ez szükségszerű ahhoz az önismereti úthoz, melynek során megtalálja önmagát, a saját identitását.

Laufer fogalmazott meg olyan vészjeleket, melyek a serdülő fejlődésében valamilyen elakadást jeleznek. Ezek egyike, hogy a kamasz döntései főleg a szüleitől függenek, nincs önálló véleménye, hanem viselkedését az otthoni elvárásokhoz, elvekhez igazítja, és nem fogalmazódnak meg a saját gondolatai, elképzelései. Ez úgy jelenhet meg egy művészetterápiás tanácsadás során, hogy a serdülő gyakran emlegeti, hogy "anya szerint..." vagy "apa úgy gondolja", és az ezektől eltérő, saját elképzelések nem igazán jelennek meg.

Serdülőkorban jellemző, hogy a szülők helyett a kortársak szerepe válik fontossá, a kortárs csoport véleménye, a velük való kapcsolódás lesz az elsődleges. Természetes, hogy a megváltozott helyzetet, és a hol így, hol úgy viselkedő serdülőt a szülők nehezen viselik, ugyanakkor ez az élet rendje, az egészséges személyiségfejlődés velejárója, természetes önismereti út. Sokszor a család egyedül nem tud megbirkózni ezzel a helyzettel, és külső segítséget, terápiát, tanácsadást kell igénybe vennie egy vagy több családtagnak.

Kétségbeesett, tehetetlenség érzésével küzdő szülők hatástalan próbálkozásaival sokszor találkozom művészetterápiás csoportjainkon és egyéni tanácsadás alkalmával is. Ilyen például, ha eltiltja a serdülőt bizonyos kortársaktól ("nem találkozhatsz vele, mert rossz társaság, bajba sodor"), ha valamilyen nyomkövető programot telepít a gyereke telefonjára, és folyamatos kontroll alatt tartja minden percét, hogy mikor hol van és pontosan mit csinál, ha ellenőrzi és cenzúrázza az online beszélgetéseit, ha nem engedi el szórakozni, vagy túlzott aggodalmával bűntudatot kelt a gyermekében azért, mert elmegy, vagy nem vele tölti az idejét.

Azok a serdülők, akiket ennyire szorosan fognak, és nem engednek leválni, gyakran korlátozva, bezárva érzik magukat. Ez a művészetterápia során is megjelenik, árulkodóak lehetnek a családrajzok, melyeket a tanácsadás során megrajzoltatva gazdag információk birtokába juthatunk. Ha a személyiségfejlődés egészséges irányba halad, akkor a nagyobb korlátok nagyobb lázadásokat, határátlépéseket igényelnek. Ha elakad a fejlődés, akkor a serdülő "jó gyerek" lesz, és a szülők elvárásaihoz idomulva anya és apa minden javaslatára bólogatnak és engedelmeskednek. Ilyenkor elmarad a szerepkísérletezés, és veszélybe kerül a saját identitás kialakulása. Az ilyen felnőttek szokták terápián azt mondani, hogy "olyan, mintha nem a saját életemet élném" vagy "a szüleimnek akarok most is megfelelni". Ilyen és ezekhez hasonló mondatok hangzanak el a tanácsadások alkalmával. A terápia célja lehet ilyenkor tudatosan rálátni a családi kapcsolódásokra, és az elmaradt leválást elősegíteni.

A szülők másik szélsőséges, és legalább ennyire káros hozzáállása, amikor serdülő gyermekükre mindent ráhagynak, nincsenek korlátok, határok, és akár tapintatból, akár érdektelenségből nem foglalkoznak azzal, hogy mi van vele.

Ha a művészetterápia területéről hozok egy képi hasonlatot, akkor a serdülő egészséges személyiségfejlődéséhez a szülőknek egy tágas udvart kell biztosítaniuk stabil kerítéssel, és nagy, nyitott kapuval, amin a serdülő kijuthat a világba, amin keresztül bejuthatnak hozzá emberek, információk, mégis van egy védett, biztonságos közeg, aminek ismerősek és egyértelműek a határai, és ahova visszatérhet.

Érdemes a kamaszokkal folytatott beszélgetések során egyenrangú partnerként kezelni őket, megkérdezni a véleményüket, figyelembe venni az álláspontjukat. Elfogadni, hogy bizonyos dolgokat már nem a felnőttekkel, a szülőkkel beszélnek meg, hanem kortársakkal, ugyanakkor teret és lehetőséget adni arra, hogy otthon is tudjanak őszintén beszélgetni, ha szeretnének. Engedni nekik a szerepkísérletezést, új dolgok kipróbálását, ugyanakkor tartani a határokat, amelyeket jó esetben közös megegyezéssel, kompromisszumra jutva állított fel a szülő és a gyerek. Nem megmondani nekik, hogy mit tegyenek, hanem lehetőséget adni arra, hogy a kamasz hibákat kövessen el, és tanulhasson azok következményeiből. Ha serdülővel dolgozunk együtt tanácsadás, művészetterápia keretében, akkor is ezen elvek mentén támogatjuk őt, ez segíti az ő önismereti lépéseit, fejlődését.

Anna Freud szerint az a jó, ha a serdülő folyamatosan változik, és akkor kell csak aggódni, ha hosszan beleragad valamilyen szélsőséges, a kortársakétól eltérő viselkedésbe.

A fentiek inkább a kamasz szempontjából tekintenek a leválásra, de a szülői szempont is érdekes.

Székely Zsuzsanna művészetterapeuta

Egyéni művészetterápiás tanácsadásra és csoportfoglalkozásra IDE kattintva jelentkezhetsz, 15 év feletti fiatalokat is fogadunk.

A kép illusztráció. Forrás: Cottonbro Studio.